A szociáletika mint filozófiai diszciplína jellemzése és rendszertani elhelyezése a filozófiai etikában. - A szociáletika teoretikus megalapozása (szerződés- és játékelméleti kiindulópontok stb.), alapelvei (egyenlőség/esélyegyenlőség, szabadság, egyenlő alapszabadságok, igazságosság, szolidaritás, szubszidiaritás). - Multikulturalizmus, kultúrák közötti párbeszéd. - Korunk egyik legmarkánsabb jellemzője az etnikai-vallási jellegű konfliktusok, melyek mögött az idegen, a másfajta el nem fogadása áll. Miért félnek az emberek a másságtól? Miért tekintik úgy, hogy a másság jelent egyben ellenségességet is jelent? Mindig így volt ez, vagy a modernitásban felmerült problémáról van szó? Sorjáznak a kérdések, melyekre nem olyan könnyű választ adni. De kísérletet kell tennünk legalább arra, hogy pontosan fogalmazzuk meg őket. - A kurzus során az idegenre vonatkozó kérdések pontos megfogalmazásán túl kísérletet teszünk arra, hogy áttekintsük korunk alapkonfliktusait, és azoknak okait. - A kurzuson egy a nyugati civilizáción belüli, annak történetén végighúzódó etnikai-vallási konfliktus elemzésére teszünk kísérletet, nevezetesen az antiszemitizmus elemzésére.